A Gólyatábor az egyik legnagyobb esemény, amin minden évben részt veszünk. A friss gólyák ekkor találkoznak először a közösségi élet fő szervezőivel, a GHK-val és a KRB-vel, valamint a médiakörökkel, a Fotókörrel és a Stúdióval, akik mindent megörökítenek fotó és videó formájában. Az első nap élménybeszámolója a mi szemszögünkből az alábbi videó, ha pedig lejjebb görgettek, akkor egypár gondolatot olvashattok a felkészülésről és a forgatásról.
Számunkra minden évben kihívás a több napos esemény teljes dokumentálása. Indulás előtti nap szorgosan pakolunk és leltárazunk, hogy biztosan mindent elpakoltunk-e, van-e mindenből tartalék, WD-40 és tape.
Nem kizárólag a videókért felelünk, hanem idén a fény és hangtechnikát is mi kezeltük, valamint ha áramot kell valahova kihúzni, extra lámpát feltenni, vagy csak gyorsan meg kell javítani valamit, akkor azt nagy valószínűséggel egy stúdiósnak kell megcsinálni.
A tábori szobánkban sikerült egy kvázi mobilstúdiót berendezni magunknak, így zavartalanul és gyorsan tudtuk feldolgozni a felvételeket.
Napközben felváltva forgatunk, a változatosság kedvéért még a kamerákat is cserélgetjük egymással. Folyamatosan mentjük le az anyagokat is, hogy elkezdődhessen este az utómunka.
Minden évben próbálunk megújulni videós téren és valami extrát hozzáadni az élményhez, így 2016 óta készítünk úgynevezett same-day-editeket minden napról. Ez az aznapi, illetve az előző késő esti videó felvételekből készült montázst jelenti, amit este az egyik ház falára vetítünk. Ez a vágat képezi a később készülő aftermovie alapját. Emiatt minden este egyikünk elfoglalja a vágógépet és elkészíti ezt a videót, míg a többiek forgatnak az esti programokról.
Így első nap este a gólyák még mit sem sejtettek az esti feladatok után, de mi nagyban dolgoztunk az első élménybeszámolójukon. Kipakoljuk az ég alá a kivetítőt és a padokat, mint egy szabadtéri moziban, és megjelent a felirat, hogy “Vetítés hamarosan”. Ekkor elkezdtek egypáran leülni, várták a meglepetést. Amikor elkezdődik a videó mindannyian Stúdiósok a nézők reakcióit figyeltük egy sörrel a kezünkben, mert jó érzés, amikor meglátják magukat a felvételeken, vagy valaki örömében fel is kiált a sorok közül, hogy “de jó, az ott én vagyok!”
Az egész napos munkánk viszont még nem ért véget, mert az esti bulihoz a fénytechnikát és a hangosítást is idén mi kezeltük, ezzel megteremtve az alaphangulatot. Természetesen a kamerák ekkor sem állhatnak le, mi is végig talpon voltunk, míg a gólyák jól érzik magukat, hogy biztosan elkapjunk minden jó pillanatot az estéből.
Gyors adatmentést és egy utolsó sört követően mi is nyugovóra tértünk, hogy másnap újult erővel vághassunk bele a munkába ismét, akár kora reggel…
Kíváncsi vagy mi történt a második napon? Esetleg hogyan bírtuk a harmadikon?